Csaptelep csere



Ha csaptelep cseréről van szó, akkor nagyon fontos tudnunk azt, hogy ez az egész művelet öt fontos lépésben lesz kivitelezhető. Ha alaposan elemezzük ezeket a lépéseket, és úgy gondoljuk, hogy mi is véghez tudnánk ezt vinni, akkor nyugodtan próbáljuk meg kicserélni a háztartásban lévő csaptelepet. Ha az alapos elemzés, és megvizsgálás után sem értjük azt, hogy mit is kéne elvégezni, és hogyan, akkor mindenképp vegyünk fel a kapcsolatot egy szerelővel.

Az első fontos lépés az, hogy zárjuk el a háztartásban lévő vizet. Ez az a lépés, amely szinte a legfontosabb. Ha nem zárjuk el időben a vizet, és úgy fogunk a munkának, akkor még baleset is történhet, vagyis elöntheti az egész lakást a víz. Második lépés alatt érjük azt, hogy megfelelő keretek között távolítsuk el a csapot, annak érdekében, hogy fel tudjuk szerelni az újonnan megvásárolt csaptelepet. Ha nem távolítjuk el a régi csaptelepet, akkor nincsen hova felszerelnünk az új készüléket, hiszen fölöslegesen foglalja majd a helyet. Ajánlott rongyokat elhelyezni a vezeték alatt, hogy ne koszoljunk, mocskoljunk feleslegesen.

Az egyik legfontosabb lépés lesz a csaptelep felszerelése, vagyis az új csaptelep felhelyezése abba a pozícióba, ahogy használni szeretnénk. Itt érdemes még jobban odafigyelni, és pontos munkát végezni. Nagyon sok amatőr szerelő ennél a lépésnél hibázik a legtöbbször.

Szintén macerás feladat a csövek szerelése is, hiszen be kell állítanunk a megfelelő helyzetbe, és ha kell, ki kell alakítsuk ki a megfelelő hosszúságot. A falból érkező csövekhez, hozzá kell kapcsolni a csaptelepből kiérkező csöveket. Baloldalon szinte minden esetben a meleg víz lesz megtalálható, de figyeljünk oda, mert ha fordítva kötjük be, akkor fordítva fog üzemelni a csaptelepen is a meleg valamint a hidegvíz ellátás.

Az utolsó lépés, vagyis az ötödik lépés nem más lesz, mint az alapos ellenőrzés. Szánjunk rá időt, és pontosságot, hiszen jobb korábban észrevenni ezeket a hibákat, mint később, amikor már nem javítandó.

 

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük